Kedves Pácienseink!

Megfelelve az új infektciókontroll hivatalos elvárásainak, rendelőnk kész fogadni Önöket.
Sok minden változott március 16. óta.
Eddig is nagyon fontos volt számunkra a higiéné. Most azonban át kellett gondolnunk a működésünket, a protokolljainkat, hogy még az eddiginél is biztonságosabb működést biztosítsunk mind az Önök mind a munkatársaink részére ebben a megváltozott járványügyi helyzetben.

Mostanra biztosan állíthatjuk, hogy mindent megtettünk, amit a helyzet megkíván.
👍 Munkatársaink a legkorszerűbb védőfelszerelésekben dolgoznak.
👍 Megvásároltuk a legmegfelelőbb levegőfertőtlenítő, pozitív ionizáló plasmacluster készülékeket, amelyek folyamatosan képesek szűrni a kezelők levegőjét és mintegy 99,9% ban eliminálják a vírusokat (is) a légtérből.
👍 A kezelőket felváltva használjuk, hogy legyen idő a hatékony fertőtlenítésre a páciensek között.
👍 Időpont egyeztetésnél előzetes kötelező szűrést végzünk, amennyiben szükséges telefonon konzultálhat orvosával.

A megváltozott helyzet mást kíván meg pácienseinktől is.
📌 Kizárólag telefonon előre egyeztetett időpontban tudjuk fogadni Önöket.
📌 Kérjük egyedül érkezzen!
📌 A váróban használjon maszkot!
📌 Megérkezését követően mosson kezet, kézfertőtlenítőgélt biztosítunk!
📌 Recepciós kolleganőink megmérik a hőmérsékletét és rögzítik azt.
📌 A hivatalos kérdőív kitöltését követően kezdődhet meg a kezelés.
📌 A fokozott infekciókontroll többletköltségét igyekszünk fokozatosan csökkenteni.

Azonban tudniuk kell, hogy a megfelelő védelem (védőeszközök, ruházat és fertőtlenítők elszállt piaci árai és a levegőfertőtlenítő berendezések beszerzése olyan elképesztő költségekkel terheli azon rendelőket, akik valóban megtesznek minden szükséges lépést, hogy azt kigazdálkodni ebben a helyzetben lehetetlen.

FONTOS!
Jelen pillanatban az EMMI/ NNK eljárásrendje alapján, amennyiben az előzetes triage-olás (telefonos előszűrés, hőmérsékletmérés, kérdőív kitöltése) alapján orvosa úgy ítéli meg, hogy nincs gyanú COVID fertőzöttségre, minden fajta fogászati beavatkozás elvégezhető PCR teszt nélkül.

Azonban felhívjuk figyelmüket, hogy amennyiben bármilyen csekély gyanú merül fel, kezelésének elhalasztása vagy PCR teszt elkészítése válik szükségessé.

Megértésüket köszönjük!
Dr Borbély Krisztina

Online bejelentkezés

14 + 1 =